HALLASSUK A HANGUNK!

Írd alá Te is a GEVA (Global EV Alliance) nyilatkozatát!

Szennyeznek a villanyautók? Erről a fontos dologról elfeledkezel

A Union of Concerned Scientists (UCS) néven működő amerikai nonprofit szervezet az éppen rendelkezésre álló legfrissebb adatok alapján néhány évente kiszámítja, hogy az egyes energiaszolgáltatók hálózatáról töltve mennyire szennyező elektromos autóval közlekedni, jobb-e az éghajlatváltozás szempontjából, ha villanyautót vezetünk benzines helyett. Egy ilyen tanulmányról már mi is írtunk 2017-ben, amikor az akkori, 2014-es adatokat vetették össze a 2009-es energiatermelési és járműhatékonysági mutatókkal, és az eredmény megdöbbentő volt: már öt év alatt is látványosan csökkent az elektromos autókhoz köthető szén-dioxid-kibocsátás.

A 2019-es alapján elvégzett, ebben a hónapban publikált legfrissebb tanulmányban is egyértelműen leszögezik a szerzők, hogy nem csupán a levegő minőségével teszünk jót, ha elektromos autóra váltunk, hanem a Föld éghajlatával is. Elöljáróban egy kis magyarázat az alább összefoglalt eredményekhez: az mpg (miles per gallon) az Egyesült Államokban használatos fogyasztási mutató, mely annyit jelent, hogy egy gallon üzemanyaggal hány mérföldet tud megtenni az autó. Értelemszerűen minél nagyobb ez a szám, annál hatékonyabb a jármű, tehát annál kisebb emisszióért felelős. A szerzők azt számolták ki – figyelembe véve az elektromos autók hatékonyságát, és a villamosenergia tisztaságát –, hogy mekkora lenne ez az mpg érték a villanyautóknál.

Egy átlagos elektromos autóhoz az Egyesült Államok villamosenergia hálózatáról töltve 93 mpg (2,53 l/100 km) tartozik, ami nemcsak egy átlagos fogyasztású új benzines autó értékénél sokkal jobb (31 mpg / 7,59 l/100 km), hanem a leghatékonyabb benzinautó fogyasztását is magasan veri (59 mpg / 4 l/100 km). De nem csupán országos átlagban, hanem valamennyi áramszolgáltató területén kisebb szennyezésért felelősek az elektromos autók, mint a benzinesek – akad olyan régió (New York állam északi része), ahol 8-szor nagyobb mértékben járul hozzá a belsőégésű motoros autó a klímaváltozáshoz, mint az elektromos. Még a legszennyezőbben előállított elektromos áramot kínáló területeken (Hawaii-on) is tisztább egy átlagos fogyasztású villanyautó működtetése, mint egy átlagos fogyasztású új hagyományosé.

A UCS egyébként a Ford F-150 pick-upot hozza példának, melynek tisztán elektromos megfelelőjét nemrég mutatta be az autógyártó. Habár a villanyos Lightning pontos fogyasztási adatai még nem publikusak, a szerzők becslései szerint 0,46 és 0,5 kWh között lehet mérföldenként, míg a benzines kishaszongépjármű fogyasztása 20 mpg körüli. Rövid számolás után az UCS arra jutott, hogy kaliforniai árammal töltve egy Lightning akkora kibocsátással rendelkezik, mint egy 85 mpg-s (2,77 l/100 km) benzines autó, azaz kimagaslóan tisztább, mint a hagyományos testvére, vagy bármilyen másik pick-up.

Hozzá kell tenni, hogy a számítás nem foglalja magában az autók gyártását, kizárólag az üzemanyag előállításával foglalkozik annak felhasználásáig (well-to-wheel). Az egyik oldalon ez a kőolaj kitermelésénél kezdődik, és a finomítóba történő szállításán, az üzemanyag elkészítésén, és a benzinkútra juttatásán át a kipufogón való távozásáig tart. A másik oldalon figyelembe vették a kőszén, földgáz, és más ásványkincsek kitermelésének emisszióját, valamint az áram megtermeléséhez kapcsolódó üvegházhatású-gáz kibocsátást.

A tanulmány fő megállapítása ugyanaz, mint a korábbiaké: elképesztő mértékben zöldül a hálózat, és válnak egyre kevésbé környezetszennyezővé az elektromos autók. A három évvel ezelőtti elemzéshez képest (2016-os adatok) átlagosan 15%-kal lettek tisztábbak a villanyautók, ami két tényezőnek köszönhető:

  • az Egyesült Államokban működő erőművek CO2-kibocsátása több mint 11%-kal csökkent 2016 és 2019 között, miután a földgáz, nap, és szél részaránya növekedett a kőszén kárára;
  • növekedett az elektromos autók átlagos hatékonysága is, ami elsősorban a jelenleg piacon lévő egyik leghatékonyabb autó, a Tesla Model 3 hatalmas népszerűségének tudható be.

Mindez azért fontos, mert amikor az elektromos autók szennyezéséről beszélünk, sokan hajlamosak elfeledkezni arról, hogy ebben a tekintetben folyamatos, és villámgyors javulásnak nézünk elébe. Számos kutatás, köztük ez is bizonyítja, hogy még a szénből előállított árammal töltött villanyautó is tisztább, mint a benzines, és ugyan lehetnek időszakok és régiók, ahol ez nem (mindig) igaz, a globális tendencia az, hogy a fosszilis energiahordozókat egyre inkább kiszorítják a megújulók az energiatermelésben. Ennek kapcsán azt sem szabad elfelejteni, hogy ugyan az elektromos autók előállítása valóban egy környezetterhelő szakasz az akkumulátorgyártás magas energiaigénye miatt, a hálózat zöldülése ezt is tisztábbá teszi, azaz az autók gyártása is évről-évre egyre kevésbé járul hozzá a klímaváltozáshoz.

És még egy fontos előny a villanyautók javára: az itt feltüntetett fogyasztási mutatók az új benzines autókra vonatkoznak, márpedig tudjuk jól, hogy az utakon nemcsak új autók szaladgálnak. Míg a hagyományos autók egyre több károsanyag-, és szén-dioxid-kibocsátást okoznak az öregedésük során, addig egy villanyautó az idő előrehaladtával sem fog több rákkeltő, vagy üvegházhatású anyagot a légkörbe juttatni a működése közben.

Nincs időd naponta 8-10 hírt elolvasni? Iratkozz fel a heti hírlevelünkre, és mi minden szombat reggel megküldjük azt a 10-12-t, ami az adott héten a legfontosabb, legérdekesebb volt. Feliratkozás »

Elektromos autót használsz?

Simon Zsolt

Nem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását.