Gyere ki a hóra! – Itt bukik el a négyévszakos gumi?

Amikor pár hete TeslaMaster és Tóth Gábor társaságában próbára tettük a négyévszakos gumikat a Michelin egyik csúcs téli ajánlata ellen, volt némi hiányérzetünk. Mert hát milyen téli gumi teszt az, ahol nincs hó?

Akkor, jobb híján, kölcsönvettük az egyik profi gumiteszt oldal eredményeit az abroncsokról, hogy legalább nagyjából lássuk mit tud a három delikvens a hóban. Azóta viszont kegyes volt az anyatermészet, és egy hete az egyik éjszaka itthon is esett némi hó. Gábort nem rángattuk fel 230 kilométerről, de az eddigi eredmények alapján amúgy is inkább az volt az igazi kérdés, hogy ki nyer a Michelin házi versenyében.

CrossClimate 2 vs. Pilot Alpin 5, második forduló – a téligumi visszavág.

A teszt

Mindenekelőtt hadd kezdjem egy olyan adattal amit a múltkor kifelejtettünk, és csak a kommentekben válaszoltam meg valakinek. Természetesen a gumik a gyári értékre voltak fújva, ami ebben az esetben 2,9 bar. Ha éjszaka nagyon hideg van ez lemehet egy picit, akár 2,6-ig is, ha meg sokat pályáztunk, vagy fékteszteltünk szárazon, akkor akár 3,1 is lehet a nyomás. De alapvetően TeslaMaster kocsija és az enyém egyforma guminyomással ment.

A témában kutakodva egyébként azt találtam, hogy az érzékelők gyártói szerint a TPMS szenzorok 3%-os hibahatárral dolgoznak, szóval 0,1 baros eltérésekkel nem nagyon kell foglalkozni, mert lehet csak szellemre vadászunk. Ezek az eszközök arra lettek tervezve, hogy a defektet jelezzék, annyira azonban nem pontosak, hogy ilyen kis eltérést megbízhatóan jelezzenek.

A hőmérséklet -2 és -3 °C között mozgott, száraz időben, este 9 után kezdtünk tesztelni és két fő dolgot próbáltunk ki.

Balra a téli, jobbra a négyévszakos. Forrás: TeslaMaster

Az egyik, hogyan viselkednek a gumik jégen. Nem, nem mentünk fel a Velencei tóra vagy a Balatonra, főleg azért mert nincsenek befagyva, de találtunk egy olyan aszfaltos mellékutat, ahol a havat letaposták az autók, majd az kicsit megolvadt nap közben, éjszakára pedig tükörjéggé fagyott. Őszintén szólva, az autóból kiszállva életveszélyes volt az út, simán el lehetett zakózni, de hála a Tesla elektronikájának és a prémium gumiknak végig biztonságban éreztük magunkat az 50 km/h-nál nyomott satufékek esetén is.

A tipikus helyzet: egy úgy ahogy letakarított úton jövünk 50-nel a városban, amikor egy árnyékos részen jégre érünk. Mekkora távolság megállni, ha valaki lelép elénk?

A másik próba természetesen a hó volt, azonban ennek a feltételeit volt a legnehezebb megteremteni. Szükség volt egy olyan útszakaszra, ahol nem zavarunk senkit és minket sem zavarnak, ismerjük mi van a hó alatt és nem vágjuk tönkre a kerekeket, valamint lehetőleg érintetlen porhó van a burkolaton. Végül sikerült találnunk egy 60 méter körüli parkolót, amit nem takarítottak le, és csak egyetlen autó állt az egyik végében. Itt annyi kompromisszumot kellett kötnünk, hogy csak 30 km/h-ig gyorsultunk, mert nem volt elég távolság a biztonságos megálláshoz 50-ről.

A tipikus helyzet: éjjel kezdett havazni, még nem takarították le, ezért viszonylag lassan, 30-cal indulunk reggel munkába. Ekkor az egyik előttünk lévő autós kicsit elszámolja magát és hirtelen keresztbe áll. Hány méter alatt állunk meg, hogy elkerüljük az ütközést?

Michelin Pilot Alpin 5 Michelin CrossClimate 2
Típus téli sportgumi négyévszakos
Méret 235/45 R18 235/45 R18
Sebességindex V Y
Súlyindex 98 98
Változat XL, FSL XL
EU címke – fogyasztás C C
EU címke – nedves út B B
EU címke – zaj 68 dB 71 dB
Legalacsonyabb ár 60.700 Ft/db 61.000 Ft/db

Gyorsulás jégen

Ebben a tesztben minden lapot kiteregetünk, nem csak átlagokat mutatok, hanem az összes mérés eredményét is egy hőtérképpel. Erre azért van szükség, mert a száraz teszthez képest az egyes mérések között elég nagy szórást tapasztaltunk. A hőtérkép segít vizuálisan is megmutatni nagyjából mik voltak a jellemző idők – ezt egy egyszerű átlag lehet kissé elfedi.

De egyáltalán miért mérünk gyorsulást jégen?! Nem azért, mert hülyegyerekként szoktunk versenyezni a jeges utakon. Ez a teszt viszont elég jól megmutatja a gumi és az autó tapadását. Ha egy fagyott emelkedőn kell felmennünk, valószínűleg hasonlóan viselkedik a gumi.

A fenti táblázathoz először egy kis emlékeztető: szárazon 5,7-5,8 másodperc között gyorsultak ezek a gumik százra, most 11-13 másodperc körüli számokat látunk ötvenre. A döbbenet az, hogy ez így leírva még nem is adja vissza az autóban tapasztalható élményt. Az ember tövig nyomja a pedált, és szinte semmi nem történik, látszólag csiga lassúsággal indulunk meg, a kipörgésgátló fénye pedig úgy villog, mint a faludiszkó LED fala.

Az aszfaltba döngölt hó napközben megolvadt, de estére jegesre fagyott. Forrás: TeslaMaster

A hőtérképen jól látszik, hogy a Michelin téli gumijának egy darab 12 másodperces értéke van, míg a többi 13 feletti. A négyévszakos viszont pont fordítva van, a legrosszabb értéke 12 másodperces, a többi mind alatta van. Az átlag 13,11 és 11,77 lett, magyarul akárhogy mértük a CrossClimate 2 megint elverte a Pilot Alpin 5-öt.

Nem élveztem.

Fékút jégen

Na de nézzük a fékezést. Hiszen ha ennyivel jobb a tapadása a CrossClimate abroncsnak, akkor megállni is hamarabb fog, nem? Nem.

A hőtérkép megint eléggé árulkodó. A Pilot Alpin 5 egyszer volt csak 50 méter felett. Emlékszem is az esetre, a fékezésnél kicsit ellen kellett kormányoznom, mert megindult az autó orra. Nem nagyon, veszélyben nem volt a cascóm, de bele kellett nyúlni. A többi érték viszont mind 50 méter alatt volt, a legjobb 46 alá is bement. Ezzel szemben a CrosClimate 2 most mindig konzisztensen 50 méter felett volt - két mérés pedig 54 méter környékére csúszott.

Az átlagok 49,06 és 52,08 méter lettek, magyarul a téli guminak 3 méterrel kevesebb kellett a megálláshoz. 

Ismét egy emlékeztető: száraz úton, százról nullára 38-40 méter között érkezett ez a két autó és gumi, most ötvenről egy jó 11-14 méterrel több kellett.

Úgy néz ki, mintha sietne, pedig dehogy. Forrás: TeslaMaster

Gyorsulás havon

Na akkor nézzük a havat - végül is erre van a téli gumi.

Az átlagok alapján matematikailag a CrossClimate 2 nyert, azonban a különbség minimális, 0,07 másodperc. De megvan. Ezért jó a hőtérkép, mert azon látszik, hogy míg a téli gumi inkább az 5 másodperc felső oldalán táncolt, addig a négyévszakos testvére inkább alulról nyaldosta azt, és igazából csak egy darab gyengébb eredmény húzza le az átlagot.

Fékút havon

Mi a helyzet a fékúttal?  Ha behavazott a város, és még nem kotorták le az utat, a 30 egy reális tempó, talán még nem is túl alacsony. Vajon mennyi kell innen, satufékkel a teljes megálláshoz?

Nos igen, itt már azért megkereste a téligumi a pénzét. A CrossClimate 2 kétség kívül a legjobb négyévszakos a piacon, de már a hőtérkép is megmutatja, hogy inkább 11 méter magasságában mértünk vele, míg a Pilot Alpin 5 egyetlen gyengébb eredménytől eltekintve 10 méter alatt maradt. Az átlagok alapján a különbség 1,2 méter a két gumi között. Azért ez sem a világ vége, de nagyobb sebességnél valószínűleg megnőtt volna a távolság.

Hó és jég - mi a különbség?

Bár jégen 50-re gyorsultunk és innen fékeztünk, a műszer mért 30 km/h-ás értékeket is, így össze tudtuk vetni a jeges és havas eredményeket.

Nagyjából azt látjuk, hogy a jég másfélszeresére növelte az időket. Jégen 1 másodperccel jobb volt a CrossClimate 2, de a hó kiegyenlítette a gumik közötti különbséget.

Jégen közel kétszer akkora távolság kell a megálláshoz, mint hóban. 30-ról fékezve nagyjából egyenlően teljesített mindkét gumi, nagy szó, hogy egyáltalán megálltak 18 méter körül. Havon viszont a télinek 10 méter alatti eredménye lett, míg a négyévszakos 11 felett végzett.

Forrás: TeslaMaster

Úgy tűnik tehát, hogy azért van amiben a téli gumi még mindig jobb. A fékút mind jégen, mind havon érezhetően rövidebb. Érezhetően de nem drasztikusan. A kérdés az, ez a különbség megéri-e a magasabb fogyasztást, a szárazon 1,5 méterrel rosszabb fékutat és az aquaplanningben mért hátrányt.

Nyáron folytatjuk a négyévszakosak kínzását a nyári gumik ellen. Addig is itt van TeslaMaster videója a fenti tesztről:

 

Nincs időd naponta 8-10 hírt elolvasni? Iratkozz fel a heti hírlevelünkre, és mi minden szombat reggel megküldjük azt a 10-12-t, ami az adott héten a legfontosabb, legérdekesebb volt. Feliratkozás »

Elektromos autót használsz?

Biró Balázs

A fenntartható közlekedés elkötelezett híve, akit elsősorban a Tesla céltudatos és piacot felforgató tevékenysége rántott magával ebbe a világba, így publikációi elsősorban erre a területre koncentrálnak.