A koronavírus miatt meghiúsult Romain Dumas francia tesztpilóta és a Volkswagen ID.R legújabb rekordkísérlete, mely a most péntektől vasárnapig tartó Goodwood SpeedWeek látogatói előtt zajlott volna. Nem a rendezvény maradt el, csak a Volkswagen nem ment el rá, közleményében azt írja, hogy dolgozóinak egészsége mindennél fontosabb, ezért nem tartaná helyénvalónak a 30 fős csapat utaztatását az Európában ismét egyre fokozódó vírushelyzet idején: „Nagyon sajnáljuk, hogy ebben az évben nem vehetünk részt a Goodwoodon, de munkatársaink egészsége kiemelt fontosságú. Hosszas belső megbeszéléseket követően meggyőződésünk, hogy ez a helyes döntés a jelenlegi helyzetben. Nyilvánvalóan szívesen versenyeztünk volna vetélytársainkkal a Goodwood Motor Circuit versenypályán, de ez sajnos jelenleg nem lehetséges számunkra. Helytelen volna ekkora csapatot Németországból az Egyesült Királyságba vinni, amikor az összes európai országban jelentősen szigorítják a koronavírus terjedésének megakadályozását célzó intézkedéseket. Annak ellenére, hogy nem tudunk részt venni az eseményen, a szervezőknek, és a SpeedWeek látogatóinak sikeres rendezvényt kívánunk, és nagyon reméljük, hogy 2021-ben ismét versenyezhetünk Goodwoodban, más körülmények között. A hétvégén mindannyian otthon nézzük az élő közvetítést!”– fogalmazott Sven Smeets, a Volkswagen Motorsport igazgatója. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly9yZW50YmVuLmNvbS9odT91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnkmdXRtX21lZGl1bT1jaWtrJnV0bV9jYW1wYWlnbj12YV9wciZ1dG1faWQ9UFIiIG9uY2xpY2s9ImphdmFzY3JpcHQ6d2luZG93Lm9wZW4oJ2h0dHBzOi8vcmVudGJlbi5jb20vaHU/dXRtX3NvdXJjZT12aWxsYW55JnV0bV9tZWRpdW09Y2lrayZ1dG1fY2FtcGFpZ249dmFfcHImdXRtX2lkPVBSJywgJ19ibGFuaycsICdub29wZW5lcicpOyByZXR1cm4gZmFsc2U7Ij48cGljdHVyZT48c291cmNlIHNyY3NldD0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS93cC1jb250ZW50L3VwbG9hZHMvMjAyNC8wNy9yZW50YmVuLWN1dG91dC0yMDI0LTA3LTIyLmpwZyIgbWVkaWE9IihtaW4td2lkdGg6IDcwMHB4KSI+PGltZyBzcmM9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjQvMDcvcmVudGJlbi1jdXRvdXQtMjAyNC0wNy0yMi5qcGciIGFsdD0iIj48L3BpY3R1cmU+PC9hPg== Az 500 kW teljesítményű versenyautó utolsó hivatalos, nézők előtt zajló rekordja óta több mint egy év telt el, ám ez nem azt jelenti, hogy azóta nem hódított meg újabb pályákat a tisztán elektromos bestia: szeptember végén a goodwoodi futamra való edzés annyira jól sikerült, hogy az ID.R lett Bilster Berg új királya. Az angliai autós rendezvényen láthatta volna közönség először a jármű legújabb, kék-ezüst szerelését, valamint a pályagép mellett a sorozatgyártásban lévő ID.3 is felvonult volna. Az ID.R a tavalyi Goodwoodi Sebességfesztiválon megdöntötte a mindenkori rekordot. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI0LzA1L3ZpbGxhbnlhdG9zb2todS1qdW4tMTMwMHg2MDAtMi5qcGciIG1lZGlhPSIobWluLXdpZHRoOiA3MDBweCkiPjxpbWcgc3JjPSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI0LzA1L3ZpbGxhbnlhdG9zb2todS1qdW4tMTMwMHg2MDAtMi5qcGciIGFsdD0iIj48L3BpY3R1cmU+PC9hPg== Simon ZsoltNem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!