Hatalmas meglepetést okoztak a zöld rendszámos autók
Az év elejei bezuhanást követően februárban már látszódott egy gyenge éledezés a hazai zöld rendszámos gépjármű-regisztrációkban, arra azonban talán kevesen számítottak, hogy március végére ilyen mértékben megugrik majd az újonnan forgalomba helyezett tisztán elektromos meghajtású, és összességében a környezetkímélő járművek száma Magyarországon.
Az igazi meglepetést az 5E kategória, azaz a villanyautók produkálták, melyből idén márciusban 1521 darabot vezettek be az adatbázisba. Ez mindössze egyetlen egy darabbal marad el a mindenkori, tavaly decemberben elért rekordtól, 73 százalékkal nagyobb, mint a februári adat, és majdnem 3-szorosa (288,6%) az egy évvel korábbi értéknek.
Az 5N hatótávnövelő elektromos autók kategóriájában is látható némi növekedés múlt hónaphoz képest, márciusban 529 ilyen járműre került fel zöld rendszám, ami a tavaly márciusi regisztrációkat körülbelül 35%-kal haladja meg. A tölthető hibridek 5P kategóriája ezzel szemben vesztett népszerűségéből: az újonnan regisztrált 177 darab nem csupán a múlt havinál, de még a 2021. márciusinál is alacsonyabb.
De a Belügyminisztérium által frissen publikált adatokban nem csupán a villanyautó-regisztrációk robbanásszerű növekedése szenzációs, hanem végre az 5Z, azaz egyéb nulla emissziós kategóriában is történt mozgolódás: valaki beregisztrált egy hidrogénautót. Ilyen utoljára tavaly júliusban történt hazánkban.
Ami a villanyautók kategóriájának nem sikerült, az a zöld rendszámos gépjárművek gyűjtőkategóriájának igen, összesen 2238 darab járműre illesztették fel a zöld rendszámpárt idén márciusban, ami megdöntötte a tavaly decemberi 2088 darabos rekordot. Összehasonlítva 2021 márciusával, most majdnem a kétszeresével (199%) bővült a zöld rendszámos állomány. Az összes új regisztráción belül a villanyautók 67,9 százalékos részesedést hasítottak ki maguknak.
Március végével 47.859 darabra nőtt a megkülönböztető színű rendszámtáblát viselő járművek száma az utakon. Tisztán elektromos autóból 24.795 darabbal találkozhatunk, hatótávnövelő elektromosból 14.500 példány használja az utakat, plug-in hibridből 8476-ot láthatunk, egyéb zéró kibocsátású járműből pedig immár 3 darab van az országban.
Meg kell jegyezni, hogy az összes zöld rendszámos gépjármű nem egyenlő a négy kategória összegével, véleményünk szerint az eltérést a zöld rendszámos motorkerékpárok adják, de ennek megerősítését még várjuk a Belügyminisztériumtól.
A friss adatokkal a tisztán elektromos autók aránya a teljes zöld rendszámos járműállományon belül 51,8 százalékra nőtt a múlt havi 51 százalékról.
Dátum | Kategória szerinti bontás | Területi eloszlás | Összesen | ||||
---|---|---|---|---|---|---|---|
5E | 5N | 5P | 5Z | Budapest | Vidék | ||
2021. március 31. | 13.895 | 9664 | 6389 | 0 | 13.353 | 16.595 | 29.948 |
2021. április 30. | 14.411 | 10.030 | 6574 | 1 | 13.729 | 17.287 | 31.016 |
2021. május 31. | 14.879 | 10.410 | 6763 | 1 | 14.099 | 17.954 | 32.053 |
2021. június 30. | 15.440 | 10.826 | 6954 | 1 | 14.589 | 18.632 | 33.221 |
2021. július 31. | 16.045 | 11.196 | 7113 | 2 | 15.052 | 19.304 | 34.356 |
2021. augusztus 31. | 16.901 | 11.612 | 7293 | 2 | 15.526 | 20.282 | 35.808 |
2021. szeptember 30. | 17.771 | 12.008 | 7461 | 2 | 16.016 | 21.226 | 37.242 |
2021. október 31. | 18.800 | 12.342 | 7609 | 2 | 16.622 | 22.131 | 38.753 |
2021. november 30. | 20.022 | 12.709 | 7812 | 2 | 17.313 | 23.232 | 40.545 |
2021. december 31. | 21.544 | 13.085 | 8002 | 2 | 18.223 | 24.410 | 42.633 |
2022. január 31. | 22.397 | 13.502 | 8131 | 2 | 18.785 | 25.247 | 44.032 |
2022. február 28. | 23.274 | 13.961 | 8.299 | 2 | 19.394 | 26.211 | 45.605 |
2022. március 31. | 24.795 | 14.500 | 8476 | 3 | 20.199 | 27.660 | 47.859 |
forrás: BM