Minden harmadik e-Golfot Norvégiában adták el

Az ég kék, a fű zöld, a villanyautó-kínálat szűk, a norvég autópiac kicsi. Ennek ellenére (vagy éppen ezért) érdekes megnézni, hogy a világon eddig legyártott elektromos autók mekkora része talált gazdára ezen az apró, de egyértelműen fejlettnek tekinthető piacon.

Szerencsére Norvégia azon kevés országok közé tartozik, ahol nyilvánosan elérhető szinte percre pontosan az eddig forgalomba helyezett autótípusok száma. Ezekből szemezgetünk néhány érdekességet a statisztikák kedvelői számára.

Norvégiában a legnagyobb példányszámban eladott elektromos típus a Nissan LEAF, amely idén szeptemberben ünnepelte a félmilliomodik példány legyártását, így a mai napig körülbelül 520.000 példányt gyárthattak, amelyből valamivel több, mint 150.000 darabot értékesítettek Európában. Norvégiában a LEAF forgalmazásának 10 évében összesen 65.342 autó talált gazdára, ami azt jelenti, hogy a globálisan legyártott LEAF-ek 12,5%-át ebben a skandináv országban adták el. Azaz minden 8. LEAF, és minden 3. Európában eladott LEAF-nek norvég tulajdonosa lett.

A norvég örökös lista második helyezettje a Volkswagen Golf tisztán elektromos változata, 47.538 példánnyal. Mivel az e-Golf gyártása a napokban befejeződött, ez már közel végleges eredménynek tekinthető, néhány raktáron lévő példányt adhatnak még át a közeljövőben. Az e-Golf gyártásának 6 évében 145.561 példány készült Drezdában és Wolfsburgban. A két számot összevetve egyértelmű, hogy minden 3. elektromos Golfot Norvégiában helyezték forgalomba. További érdekesség, hogy Drezdában mintegy 50.000 autó készült, azaz úgy tekinthetjük, hogy itt szinte kizárólag a norvég igényekre gyártották a típust.

Norvég villanyautó-eladások 2020.12.28-ig (forrás: elbilstatistikk.no)

A norvég villanyautó-eladások 3. helyezettje a BMW i3, amelyből összesen 28.094 példány állt forgalomba. Az i3-ból a 200.000. példány idén októberben gördült le a lipcsei gyártósorról, ami azt jelenti, hogy a globális BMW villanyautó-értékesítés 14%-át adja az apró norvég piac.

Hallottunk már olyan pletykákat, hogy a norvég Tesla-eladások visszaesése mögött az rejtőzhet, hogy ciki Teslát venni, hisz minden szomszédnak az van, a statisztika azért ezt nem igazolja. Tesla Model S-ből 2012-től összesen 21.083 darabot, Model X-ből 13.793 példányt, Model 3-ból pedig 22.236 autót értékesítettek.

Az utóbbi adat érdekessége, hogy idén a pandémia miatt a norvég Model 3 értékesítések majdnem felét december adta (a 2020-ban eladott 6550 autóból 3010-et az év utolsó hónapjában helyeztek forgalomba), és ezzel az ugrással előzte meg a Model 3 az örökös ranglistában az eddig vezető Model S típust.

Az egyes Tesla-típusokból eddig legyártott pontos darabszámok nem ismertek, mivel a Tesla 2018-tól csak összevontan közli a Model S+X, valamint a Model 3+Y gyártás darabszámát. Model S-ből a mai napig kb. 320.000 példányt gyárthattak, így a norvég eladások csak a teljes gyártásnak körülbelül 6%-át teszik ki. Az eddig legyártott kb. 190.000 darab Model X-ből már valamivel több, 7% talált gazdára a norvég piacon. A Model 3 gyártása 800.000 felett járhat 2020 végén, amiből a norvég eladások kevesebb, mint 3%-ot tettek ki.

Bár a teljes autóállományban még nem jutottak fel a dobogóra, mindenképp említésre méltó a Volkswagen csoport két autójának, az Audi e-tron, valamint a Volkswagen ID.3 idei szereplése. 2020-ban több mint 9500 e-tront helyeztek forgalomba, az ID.3 pedig a nyár végén megkezdődött értékesítés ellenére a második helyen áll 2020-ban, 7300 eladással. Utóbbi körülbelül 800-zal vezet a harmadik helyezett Tesla Model 3 előtt, amit az év végi hajrával sem fog már behozni az idei évből hátra lévő 3 napon.

Elektromos autót használsz?

Szűcs Gábor

2017 óta aktív villanyautós, a Villanyautósok Közösségének oszlopos tagja, a miskolci találkozók szervezője. Környezettudatos családapaként nem csak az autó üzemanyagát, de a háztartás fogyasztását is igyekszik otthon, a háztetőn (áram) és a kertben (zöldség, gyümölcs) megtermelni. Mert nem mindegy, hogy mit eszünk meg és milyen levegőt szívunk be.