Éppen tegnap számoltunk be róla, hogy az új Tesla Roadster tavaly novemberi bemutatója óta alig került a kamerák elé, erre most egy hétvége alatt két alkalommal is megcsodálhattuk az elektromos sportautó első prototípusáról készült felvételeket. A vörös Roadster most már a tesla Palo Alto-i székhelyén is ki van állítva, és a gyártó egyik alkalmazottja jóvoltából lenyűgöző, az eddig készült legjobb képeket nézhettünk meg a kocsiról, sőt, egy rajongó grafikus tehetségének köszönhetően arról is tudomást szereztünk, hogy hogyan festene a sportautó különböző színekben. A fényképek után viszont most egy videó következik, melyet néhány fiatal készített a Tesla fremonti tesztpályája mellett. https://youtu.be/HWRp9T9IPSw A felvételen a Roadster tesztelése látható egy nappal azelőtt, hogy a Palo Alto-i kiállításról megkaptuk a képeket, és bár a videó sajnos meglehetősen rövid, a srácoknak sikerült éppen az álló helyzetből való gyorsulást megörökíteniük. A villanyautó erejében persze nem kellett csalódnunk, habár gyanítható, hogy ennél sokkal jobbat is tud mutatni a Roadster, ugyanis induláskor hallható a kerekek kipörgése ami egy kicsit visszavethette a jármű rajtját. Elon Musk állítása szerint a prototípus 1,9 másodperc alatt képes 0-ról 100 km/h-ra felgyorsulni, ám 2020-ig ez a szám bőven mehet lejjebb is. A Roadster nem most mutatta meg először elképesztő gyorsulását: a Tesla álomautója már a novemberi esemény estéjén is lenyűgözte a vendégeket. Íme két videó a kocsi bemutatkozásáról: https://youtu.be/SlCJw1r0LE8 Tesla ajánlói program: ha szerkesztőségünk tagjait is szeretnétek támogatni, miközben 180.000 forintos kedvezménnyel vásároltok új Teslát, Tibor, vagy Szöcske ajánlói linkjéről kezdeményezhetitek a vásárlást. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL2VsZWt0cm9tb3MtYXV0by0xLTIwMjUtMDQtMTQuanBnIiBtZWRpYT0iKG1pbi13aWR0aDogNzAwcHgpIj48aW1nIHNyYz0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS93cC1jb250ZW50L3VwbG9hZHMvMjAyNS8wMi9lbGVrdHJvbW9zLWF1dG8tMS0yMDI1LTA0LTE0LmpwZyIgYWx0PSIiPjwvcGljdHVyZT48L2E+ Simon ZsoltNem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!