Családi Citroën akár 5 millió forintos támogatással
Az elektromos autók vásárlására vonatkozó állami támogatási pályázat legújabb fordulója sokak számára a régóta várt lehetőség, hogy egy villanyautót fogadjanak be a családba. A májusi bejelentését követően az importőrök és a márkakereskedések is akcióba lendültek, igyekeztek az IFKA által meghatározott támogatási sávok határaihoz szabni áraikat, különleges kedvezményeket kínálva a vásárlóknak.
Akadnak azonban olyan villanyautók, amelyekhez nem csak egy, hanem akár kétfajta állami támogatás is igényelhető bizonyos feltételek teljesülése mellett, merthogy az elektromosautó-vásárlási pályázat mellett a nagycsaládosok autóvásárlását is segíti az állam.
Az aktuális, június 14-én megnyíló villanyautós pályázat feltételei szerint hét-, vagy többszemélyes elektromos autókra 1 milliótól 14 millió forintig terjedő vételár mellett maximum 2,5 millió forint (legfeljebb a vételár 50%-a), 14 millió forinttól 17 millió forintos vételárig pedig maximum 1,5 millió forint (legfeljebb a vételár 11%-a) állami támogatás igényelhető.
Azon természetes személyek, akiknél van legalább három gyermek a családban, a nagycsaládos állami támogatás keretében akár 2,5 millió forintos (de legfeljebb a megszerzés időpontjában érvényes bruttó vételár 50%-a) pénzügyi támogatásra is jelentkezhetnek. Ez azt jelenti, hogy két sikeres pályázattal a kiválasztott autó vételárától függően akár 4 vagy 5 millió forint támogatáshoz is hozzá lehet jutni.
A Citroën az ë-Spacetourer elektromos kisbuszát kínálja azon nagycsaládosok számára, akik a lehető legkedvezőbb áron szeretnének tágas, akár 9 személy számára kialakított ülőhellyel rendelkező villanyautóhoz jutni.
Business XS 50 kWh akkukapacitású kivitelben a személyszállító jármű árát kedvezményesen 13.931.500 forintban határozta meg a Citroën, ezáltal jogosult a 2,5 milliós villanyautó-vásárlási támogatásra, és a nagycsaládos támogatást is lehet rá kérni. A támogatások elnyerésével tehát 8.931.500 forintért hazavihető az autó. Ebben a csomagban az alapfelszereltségéhez tartozik az egyfázisú 7 kW-os fedélzeti töltő, a jobb- és baloldali tolóajtó, a hátsó parkolóradar, az érintőképernyős DAB rádió Mirror Screen funkcióval (Apple CarPlay és AndroidAuto kompatibilitással), a Bluetooth kihangosító, USB csatlakozó + DAB (digitális audio tuner), alapszintű fáradtságfigyelmeztető rendszer, ködfényszóró és LED-es nappali menetfény, valamint az elektromos kézifék. Ebben a kivitelben 9 személy számára van ülőhely.
A Feel XS 50 kWh, valamint Business M 75 kWh kivitelek kedvezményes ára 15.059.700 forint, illetve 16.986.750 forint, így ezekhez már csak 1,5 millió forintos állami támogatás szerezhető. A 2,5 milliós nagycsaládos támogatással együtt 4 millió forinttal csökken az áruk.
A Feel XS 50 kWh felszereltsége 17 millió forintig bővíthető, így a vásárló 7 kW helyett választhat háromfázisú 11 kW-os fedélzeti töltőt, vagy a 100 kW-os DC töltési képességet is hozzáadhatja a rendeléshez, de számos egyéb extra közül válogathat. Ez a kialakítás nyolcszemélyes, míg a Business M 75 kWh-s változat 9 személyre van szabva.
A Citroën ë-Spacetourerben egy 100 kW teljesítményű villanymotor dolgozik 260 Nm nyomatékkal, kisebbik akkumulátorával 230, a nagyobbikkal pedig körülbelül 330 kilométert tehet meg egy töltéssel a WLTP szabvány szerint. Összesen három hosszváltozatban épül, de állami támogatásra csak a 4,6 méteres kicsi (S), és a 4,95 méteres közepes (M) jogosult. Az akkumulátorra – a töltőkapacitás 70%-áig – 8 évre vagy 160.000 km-re szóló jótállás vonatkozik.